Losits Robi a Facebook-on

2011. július 22.

Variációk egy témára - Tömeg 4.

Ezen a régi felvételen éppen egy Guinness rekordbeállítást láthatunk. A zászló alatt álló bajuszos férfi éppen azt újságolja az őt érdeklődéssel hallgató tömegnek, hogy a rekordkísérlet sikerült: „Hurrá, megvan!”. Megdőlt tehát az egy helyre összegyűlt, ugyanolyan hülye sapkát, és idétlen nyakkendőt viselő tömeg világrekordja. Megbeszélték a találkozó előtt, hogy ha összejön, akkor együtt fogják skandálni a „Heil” /annyit tesz „éljen!”/ szót, mert az olyan jól hangzik, és mindenki meg tudja jegyezni. A szószóló annyira örült, hogy sikerült a Guinness rekordot megdönteni, hogy mindenkinek adott ajándékba egy-egy egyforma karszalagot, persze nem olyat, mint amit a BKV ellenőrök viselnek, hogy ne lehessen velük összekeverni őket. Aztán szerteszét küldte őket a világban, hogy mindenkinek elújságolják, hogy a rekordkísérlet sikerült. Évekkel később még több hasonló rekordot próbált meg beállítani, több helyszínen is, de ezt annyira titokban csinálta, hogy a konkurencia felé ne tudjon kiszivárogni a dolog, hogy csak nagyon sokára derült ki a dolog, akkor meg már nem lehetett hitelesíteni. Az ő nevéhez fűződik az egy helyre összegyűjtött, de már nem élő tömeg rekordja is. Az egy helyen váratlan hirtelenséggel elhalálozott tömeget tömegsírba temetik.



Facebook oldalam
Share

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése